Ne büntesd magad: az önszeretet nélkül nem működik a fogyókúra

Sokan úgy vágnak bele egy újabb fogyókúrába, mint egyfajta önbüntető programba. Jönnek a szigorú szabályok, a tiltólisták, a bűntudattal kísért falatozások és az „újrakezdés hétfőn” típusú körök. A testet sokan ellenségként kezelik, amit kontrollálni, megregulázni kell. De mi van akkor, ha épp ez a hozzáállás az, ami újra és újra kudarchoz vezet?

A fogyás nem csak arról szól, hogy kevesebbet eszünk és többet mozgunk. A test változásai mindig együtt járnak a lélek állapotával is. Ha valaki azért diétázik, mert utálja a tükörképét, és folyton bünteti magát, amikor „vétkezik” egy szelet csokoládéval, az előbb-utóbb belefárad ebbe az önsanyargatásba. A tartós fogyás ritkán születik haragból – sokkal inkább abból, ha valaki szeretné jobban érezni magát a saját bőrében, és tisztelettel fordul a teste felé.

Ez nem azt jelenti, hogy nincs helye a fegyelmezettségnek vagy az ételek tudatos megválasztásának. Inkább arról van szó, hogy a motiváció forrása számít. A „muszáj” és a „kell” helyett sokkal hatékonyabb, ha azt mondjuk: „szeretnék könnyebbnek, energikusabbnak, fittebbnek lenni.” Ha nem ellenségként nézünk a testünkre, hanem társként, akit támogatunk a változásban, akkor a folyamat is kiegyensúlyozottabbá válik.

Az önszeretet nem azt jelenti, hogy mindent megengedünk magunknak, hanem azt, hogy nem verjük magunkat a padlóba, ha egyszer-egyszer megbillen a rendszer. A belső beszéd, amit magunkhoz intézünk, legalább olyan fontos, mint a napi menü. Hiszen aki szereti magát, nem hagyja hosszú távon szenvedni – és nem is kínozza olyan diétákkal, amik csak ideig-óráig tarthatók.

A változás valódi alapja az, ha megértjük: nem az önsanyargatás visz előre, hanem az odafigyelés, a türelem és a belső egyensúly. A tartós fogyás nem külső kényszerből születik, hanem abból, ha megtanuljuk magunkat támogatni – nap mint nap, étkezésről étkezésre.